Ketten éltem önmagammal

az elátkozottak "szigetén",-

tizenhét év Robinsonként,

a Léthatár mocsarának peremén.-

De,nem sírtam és

nem jajgattam,-

könnyeimet a

Múltnak adtam,s

igába zárt fájdalmamat

hajnalonként sutba dobva

mindig újra kezdtem

a változatlan Időt,

mert gyermekeim szőttek

Reményemnek örök

szeretet-keszkenőt!-

Most - felvirradt hajnalom,

s eljött az Isteni alkalom,-

ős-szerelmem elém hozta,

s áldott szívét nekem adta,

mint utolsó élet-ajándékot,

hogy együtt építsünk ujjá

két megroggyant

"Lélek"-hajlékot!-

Köszönöm Szerelmem

Szíved minden dobbanását,

csacsogó hangod,

s Lelked vibrálását!-

Köszönöm a Léted,-

s hogy életem minden

percben félted,

s köszönöm,hogy Jegyesemként

Jövődet immár végleg

szívemnek ígérted!

          -K-ROY-